szpari.hu Hírek
Csütörtökön a szurkolói ankéton Szentes Lázár bemutatta az új játékosokat.
A Bujtosi Szabadidő Csarnokban nagy érdeklődés mellett megtartott szurkolói ankéton, Karakó Ferenc tulajdonostárs köszöntötte a megjelenteket. Kiemelte, hogy a klubvezetése mindenképpen az élvonalbeli tagság megtartását akarja, ezért is költöttek jóval többet az átigazolásokra, mint a korábbi időszakban.
Ezt követően Szentes Lázár röviden értékelte az ősszel történteket. Mind a játékosok, mind saját felelősségéről is beszélt. Majd elmondta, december óta már előretekint a vezetés, és arra törekedtek, hogy olyan csapatot építsenek, amely bentmarad az élvonalban.
A vezetőedző szerint a mostani kezdő tizenegy alkalmas lesz a feladat végrehaíjtására. Több poszton a versenyeztetésre is van lehetőség, de néhány poszton nincs ez nem valósult meg, így esetleges sérülések befolyásolhatják az eredményességet. A felkészülést jónak minősítette, ugyanakkor sérülések hátráltatták a munkát. Kiemelte, hogy a védelemben és a középpálya védekező posztjain megerősödött a csaők és néhánypat, és a támadó szekcióba kreatív labdarúgók érkeztek. A szakvezető ezt követően egyenként bemutatta az újonnan érkezett játékosokat, akik ekkor vehették át a mezeiket.
Sziky Gyula elnök-klubtulajdonos kijelentette, hogy a bentmaradás a cél, emiatt megerősítették a csapatot. Beszélt arról, hogy a nyári átigazolási időszakban több komoly erősítést jelentő átigazolás meghiúsult, ami komolyan befolyásolta a később történteket.
Kiemelte, hogy a klub élvonalbeli csapatot akar.
Ezt követően kérdésekre válaszoltak a klub jelenlévő képviselői.
Bouguerra egy képrdésre válaszolva elmondta, azért jött Nyíregyházára, hogy tavasszal minél több gólt lőjön, és csapattársaival együtt kiharcolják a bentmaradást. Egy kérdező felemlegette, az egyik őszi mérkőzésen a szurkolók és a játékosok közt kialakult konfliktust. Miskolczi László ezúttal is bocsánatot kért a történtekért, hozzátette: nehezen tűrtem, hogy a családomat, édesanyámat szidalmazták. Kijelentette, ő személy szerint mindig a győzelmet akarja, és legjobb tudása szerint küzd a Szpariért.
Böőr Zoltán kérdésre válaszolva elmondta, hogy várhatóan áprilisban lesz kész a játékra. Kijelentette nagyon meglepődött azon, hogy ilyen sok szurkoló várta őket az ankéton. Egy másik kérdésre azt válaszolta, hogy bízik a csapat bentmaradásában, és reálisan is elérhető a cél. Elmondta néhány éve Győrben a csapat a téli szünetben hasonló helyzetbe került, akkor tavasszal kiharcolták a bentmaradást, majd a következő bajnokságban bronzérmesek lettek.





