szpari.hu Hírek
Brekk János: „A Szpari még nem játszott jól, látszik a fáradtság a csapaton, de bíztató jeleket is láttam.”
A Cigánd elleni mérkőzésen Brekk János dirigálta a csapatot, mivel Szentes Lázár Ausztriába utazott az ott megszerzett liszenszének a megújítására.
Brekk János a következőket nyilatkozta a meccs után:
- Nem játszottunk jól, mert fáradt volt a csapat. Ez most várható volt. Ennek ellenére akadtak jó teljesítő játékosok. Kiemelnén Nacimot és Bosnjakot. Hozta a kötelezőt Andorka, Davidov és Bouguerra is, utóbbit a góljai is dícsérik. Látszott, hogy fáradtak, de küzdöttek, hajtottak. Sajnos Stanisic megsérült, reméljük, hogy nem lesz nagyon súlyos, de ezt még nem tudjuk. Az első félidőben az ellenfél nagyon lelkesen küzdött, és nem tudtunk gólt szerezni csak a második játékrészben. Akkor már több lehetőség is adódott. Úgy látom erősebb lesz a csapatunk, mint az ősszel volt. A jövő héten következnek majd az újabb erőpróbák, köztük erősebb ellenfelekkel. Remélem mérkőzésről, mérkőzésre javul a játékunk.





