szpari.hu

Nyíregyháza Spartacus Football Club

web szpari.hu

szpari.hu Hírek

Köszönjük a bíztatást a szurkolóinknak
Az egész csapat nevében köszönjük a szurkolóinknak a bíztatást és buzdítást, segítségük is hozzájárult a vasárnapi sikerhez- nyilatkozta Miskolczi Laci.

Miskolczi Laci is végig küzdött-hajtott a vasárnapi Szolnok elleni győztes mérkőzésen. A fiatal nyíregyházi focista egyébként is rengeteget fut minden meccsen, ezúttal sem állt le egy percre sem.
- Nagy iramú mérkőzés volt, de úgy tűnt, még mennél tovább ha kellene.
- Az igazság az, hogy a végére én is nagyon elfáradtam, mint minden csapattársam. Nagy harc volt, és az első perctől az utolsóig hajtanunk-küzdenünk kellett. A meccs előtt úgy éreztem, hogy hajtós, de egy gólos csata lesz, és így is történt. Úgy mentünk, küzdöttünk, ahogy a bajnokságra törő csapatnak kell. Már az első percben megszerezhettük volna a vezetést egy tizenegyesből. Ha sikerül, akkor talán több gólunk is lehetett volna. Így nehezebb volt a három pont begyűjtése, de mindenki az utolsó percig ment a győzelemért. Nagyon jó volt, hogy ilyen sok néző jött ki a meccsre, és nagyszerű hangulatot teremtettek. Ez is segítségünkre volt a győzelem kivívásában, csapattársaim nevében ezúton is köszönjük szurkolóink bíztatását.

- Hét közben az edzéseken két kapuzásnál voltak jól eltalált, védhetetlen bombáid, ilyenkor a következő meccsen könnyebben vállalod a kínálkozó lehetőségeket?
- Az adódó lehetőségekkel, különösen mikor a védelem betömörül, mint most a Szolnok, élni kell. Sajnálom, hogy nem volt sikeres a próbálkozásom.

- A képlet Jászapáti óta nem változott: a hátralévő fordulókban nyerni kell, és akkor bajnok a Szpari, igaz most már csak két meccs van hátra.
- A három meccsből a papírforma szerint a legnehezebben vagyunk most túl. Ennek ellenére sem lesz könnyű a következő két találkozó. A csapatok ellenünk is bizonyítani akarnak. Hidegfejjel kell készülnünk a mérkőzésekre. A pályán menni, hajtani kell és koncentrálni. Bajnokok akarunk lenni, és vasárnap bebizonyítottuk, hogy erre képesek is vagyunk.

További hírek:
Információ:

NBII Keleti Csoport 2011/2012-es idény


Nice Szépségverseny


Hírportálok