szpari.hu Hírek
Lakatos László: A foci a mindenem

A Bánka Kristóf emléktornán nemcsak részt vett, hanem gólt is szerzett az MTK ellen, Lakatos László, a Nyírsuli U19-es csapatának meghatározó játékosa. A fiatal jobb lábas játékos remekül érzi a kaput, amire a Nyíregyháza Spartacus vezetősége is felfigyelt, így egyre többször figyelhetjük meg a „nagyok” edzésein. Két előkészületi mérkőzésen már pályára is lépett a nagyok között, sőt az egyiken – a Nagykálló ellen - gólt is szerzett.
Az U19-es csapat edzése előtt sikerült megszólaltatnunk a tehetséges játékost.
Mikor ismerkedtél meg a focival?
- Nyolc éves koromban kezdtem el futballozni.
Ki volt az első edződ?
- Az első edzőm Szergej bá’ volt.
Aztán hogy alakult a pályafutásod?
- 10 évesen kerültem a Nyírsulihoz, Gajdos Gábor keze alá. Azóta a Nyírsuli korosztályos csapataiban focizom.
Kik voltak még edzőid itt a Nyírsuliban?
- Magyar László, Nagy Sándor és most pedig Balogh Zoltán.
Elsősorban csatárként számítanak rád a csapatnál. Van-e még olyan poszt, ahol szeretsz játszani?
- Igazából elől, csatárként szeretek játszani, de a középpálya sem idegen tőlem. Ha sérülés, vagy eltiltás miatt lyukas a középpálya, akkor sokszor engem tesznek a pálya közepére, hiszen ott is remekül érzem magam.
Láthattuk, hogy edzőmeccsen is bemutatkoztál a nagy csapatban. Rendszeresen edzel a nagyokkal?
- Még nem mondhatnám. Csupán háromszor – négyszer edzettem eddig a felnőttekkel.
Milyen érzés volt szerepelni az emléktornán?
- Nagyszerű érzés volt. Így, hogy gólt is szereztem különösen emlékezetes marad a számomra ez a torna. Életem legszebb pillanata volt, amikor gólt lőttem az MTK-nak.
Még iskolába is jársz a foci mellett. Milyen céljaid vannak a suliban?
- Jelenleg harmadéves tanuló vagyok. A szakmunkásvizsgát mindenféleképpen meg szeretném szerezni, majd pedig le szeretnék érettségizni. Utána pedig már csak a focira szeretnék koncentrálni.
Mik a közelebbi terveid a labdarúgásban?
- Szeretnék a mostani szezonban a Nyírsuli U19 –es csapatának legjobb góllövője lenni. Eddig, a felkészülési mérkőzésekkel együtt 24 gólt szereztem a szezonban, szeretném ezt a számot tavasszal tovább növelni. Valamint szeretnék egyre több időt tölteni a felnőtt keretben.

További hírek:
Információ: