szpari.hu

Nyíregyháza Spartacus Football Club

web szpari.hu

szpari.hu Hírek

Miskolczi Pakson folytatja -2010.07.20.-

Miskolczi László a következő évadban Pakson focizik kölcsön játékosként.


A Szpari és a Paks FC egyezségre jutott Miskolczi László átigazolása ügyében. A nyírségi –petneházi- focista a Duna parti együttesnél folytatja pályafutását.

A Nyíregyháza Spartacus FC egy évre kölcsönbe adta a játékost az „atomvárosi” klubnak

A paksiak egyben opciós jogot is nyertek a játékosunk megvásárlásra.

Miskolczi László a Nyírsuli utánpótlásban nevelkedett. 2003-ban Kiss Károly a Nyírség Spartacus vezetőedzője hívta meg a Szpari felnőtt keretébe, ahol – a másodosztályban- egy mérkőzésen szerepelt. Ezt követően Baktalórántházán focizott, majd vissza jött  a Szparihoz. Tagja volt az NB I-be kerülő Kertváros-Szpari alakulatnak. Majd az NB II-es Madalina csapatnak, és a Gálhidi vezette, másodosztályban bajnoki aranyat szerző együttesnek.

Ezt követően állandó szereplője –legtöbbet pályán lévő játékosa- volt a Spartacus élvonalbeli csapatának. Kilencvennégy alkalommal lépett pályára az élvonalban, és kilenc találatot, valamint sok gólpasszt jegyez.

Miskolczi László, a 2004. nyarától a nyíregyházi Spartacust képviselő -korábbi Kertváros illetve Hardwere SC- klub színeiben eddig a legtöbb játékidőt töltötte az élvonalban.

Most Kiss Károly újra együtt dolgozik majd a szparistával.

A focistánknak sok sikert kívánunk a Paks színeiben a további pályafutásához!


További hírek:
Információ:

NBII Keleti Csoport 2010/2011-es idény


Nice Szépségverseny


Hírportálok