szpari.hu Hírek
Úgy érzem mintha otthon lennék- nyilatkozta honlapunknak Predrag Bosnjak.
Predrag Bosnjak nyolc hónapja érkezett Nyíregyházára. Az élvonalban tizenegy mérkőzésen lépett pályára. A védő játékos az idei bajnokságban is mindkét meccsen pályán volt, Hajdúböszörményben csereként, Mezőkövesd ellen a kezdőben. Ezúttal a szerb focista nyilatkozik honlapunknak.
- Nagyon szeretek Nyíregyházán focizni, és jól érzem magam a városban. Talán azért is, mert hasonló város, mint Szabadka, ahonnan érkeztem. Nyugodt város, az emberek barátságosak az utcán is gyakran meg állítanak, beszélgetünk a szurkolókkal, érdeklődnek a csapatról. Úgy érzem, mintha otthon lennék. Ha akarok haza is tudok utazni egy-egy hétvégére Szabadkára, de itt is nagyon jól érzem magam.
Most jó a csapatszellem is, jó a hangulat az öltözőben, jó a szakmai stáb. A pályán is mindent megtesz az együttes a győzelemért. Kezdünk csapatként működni. Tudjuk, hogy nem lesz könnyű a dolgunk, de fel kell jutnunk, ezért küzdünk. Most már a kommunikáció is jobb a csapaton belül, jobban megértjük egymást, ezt a meccseken is tapasztalom. Tavasszal kiestünk, most együtt kell megküzdenünk a sikerért is.
- Az első bajnoki meccsen csereként léptél pályára, a második kezdő voltál. Mire számítasz a hétvégén kezdőben leszel?
- Az edző dolga a csapat összeállítása, és nem is kérdőjelezném meg a döntését. Segíteni akarom a csapatot akár kezdőként, akár csereként, ahogy éppen számítanak rám. A legutóbbi mérkőzésen jól küzdöttünk, sajnos sok lehetőség kimaradt. Úgy érzem én is jól teljesítettem, és remélem maradok a kezdőben, de csereként is ugyan úgy fogok küzdeni. Erről majd az edző dönt. Mindent megteszek a sikerért.
- Hétvégén Cegléden focizunk, mit vársz a meccstől?
- Mindegy, hogy a Debrecen vagy a Cegléd az ellenfél. Egyformán kell készülni és küzdeni, nekünk most az a célunk, hogy feljussunk az NB I-be. Ehhez majd minden meccsen nyerni kell. Úgy látom erre Cegléden is meg van az esélyünk. Mindkét korábbi meccsen nagyon sok helyzetünk kimaradt, ha egyszer mindet értékesítjük, akkor nagy gólaránnyal is nyerhetünk, de a legfontosabb a három pont megszerzése.





