szpari.hu Hírek
Pénteken bajnoki
A Békéscsaba elleni mérkőzésünkkel már pénteken elkezdődik a csoportunkban a huszonkettedik forduló.
22. forduló, április 20., péntek, 17.00
Nyíregyháza Spartacus – Békéscsaba
A hétvégi ellenfelünk nem először látogat a stadionba, a két csapat korábban az élvonalban is többször megmérkőzött egymással. A vendégek és a Spartacus foci története sok ponton mutat hasonlatosságot. Igaz, ők a Nyíregyháza Spartacusnál majd tíz évvel korábban, 1974-ben kerültek először az élvonalba. Ott is hatalmas futball-láz alakult ki akkor, akárcsak évekkel később Nyíregyházán. Ennek eredményeként egy újabb vidéki bázissal erősödött a magyar foci.
Azt is elmondhatják, hogy több évig volt első osztályú egyletük, mint Nyíregyházának. Csank János vezetésével 1988-ban megnyerték a kupát (akkor még Magyar Népköztársaság Kupa), a döntőben a Honvéd ellen győztek. Majd 1993-ban -éppen Pásztor József edzősködése mellett- érték el legjobb bajnoki eredményüket: bronzérmet szereztek. Mindkétszer nemzetközi kupában is szerepelhettek. 2005-ben nemcsak kiestek a bajnokságból, de egyetlen osztályba sem sorolták be a gárdát az anyagi ellehetetlenülés miatt. A helyi harmadosztályú együttessel (Jamina SE) fuzionálva folytathatták a küzdelmeket. Az NB III-as bajnoki cím megszerzése után az idén már a másodosztályban szerepelnek.
A mostani erőviszonyok alapján nem ők a pénteki meccs esélyesei.
A Sóstói úton legutoljára NB-I-es meccsen, a 2004-2005-ös bajnoki szezon első fordulójában láthattuk a csabaiakat. Akkor 1-1-es döntetlen született. A Szpari gólját Rob Kornél, a vendégekét Miculescu szerezte. A mostani keretünkből Ambrusz Árpi, Hegedüs Tibi, Szatke Zoli szerepelt azon a meccsen.
Békéscsaba gárdája ebben a bajnokságban tíz meccset játszott idegenben, de egyszer sem tudtak nyerni. Háromszor sikerült döntetlent kiharcolniuk (Orosházán, Kecskeméten és Karcagon), hétszer kikaptak. Egyedül Budafokon szenvedtek nagy gólarányú vereséget (4-0), míg az Üllői úton 2-1-et játszottak.
Ősszel Békéscsabán 1-0-ra nyertünk, a kilencvenedik percben Sipos Tamás beadásából, Lengyel Roli rúgta a három pontot jelentő találatot. A Szpari pénteken ebben a bajnokságban tizenegyedszer játszik itthon. Hétszer győzött a csapat, és háromszor döntetlent ért el.

További hírek:
Információ: