szpari.hu Hírek
Legutóbb az NB II.-ben sikeresen rajtolt a Szpari, akkor 5-0-ra verte itthon az Orosházát.
Hétvégén indul a bajnokság, a Szpari ezúttal idegenben rajtol.
A Nyíregyháza Spartacus legutóbb a 2006-2007-es idényben indult a második vonalban. Akkor az első mérkőzést hazai pályán játszotta az együttes. A vendég az Orosháza együttese volt.
A Gálhidi vezényelte nyíregyházi kezdőcsapatban két olyan játékos volt akkor, aki most is tagja a keretnek, Ambrusz Árpád és Erdélyi Miklós. A kispadon kapott helyet egy játékos, aki ismét ott fog ülni, ezúttal azonban más minőségben, Szatke Zoltán most edzőként segíti a piros-kék együttesünket.
A mérkőzésen a Szpari 5-0-ra nyert. Két találatot szerzett Sztipánovics Barnabás, egyet-egyet Cornaci Cladio, Lengyel Roli és Popa Adrian.
A következő, 2007-2008-as bajnokságot már a Soproni Ligában kezdte a Szpari. Az első meccset elhalasztották -egy ifjúsági találkozó volt a stadionban- Szpari-Győr meccset jóval később szeptember elején játszottuk le, és csapatunk Hegedűs góljával nyert 1-0-ra.
Az első bajnoki találkozót ebben a szezonban idegenben tudtuk le, a Tatabánya ellen nyertünk 1-0. A klubmenedzser Révész Attila is ekkor debütált az élvonalban. Az első félidő derekán Moldovan harcolt ki egy bűntetőt, amit Montvai Tibor értékesített. Ezzel nyert a Spartacus.
A 2008-2009-es szezont is idegenben kezdtük. Újpesten játszottunk, és ezúttal nem sikerült a rajt. A Révész Attila vezette együttes 1-0-ra kikapott a liláktól, a hazai gólt Kabát szerezte.
Tavaly -2009-2010- a Sóstói úton volt az első fordulónk. Ekkor már Szentes Lázár ült a kispadon. A rajt parádésra sikerült. A Vasas ellen 5-1-re nyertünk. A gólgyártást Andorka kezdte, majd Miskolczi találata következett, ezután Homma folytatta, és Bogdanovics fejezte be. Andorka és Bogdanovics minden jel szerint ismét pályán lesz szombaton, csak most nem egy csapatban, ezúttal ellenfélként találkozhatnak össze. A tavalyi nyitányon produkált gólparádé után a Nyíregyháza Spartacus az első helyről rajtolt el, mint tudjuk később a folytatás egész másképpen alakult.
Ha a múlt szombati Szpari kezdőt tekintjük, több játékosunk most szerepelhet majd először az NB II-ben, például Vojinovic, Kovacevic, Goia, Hurt, Abdelali. A keretünkből a másodosztályban már volt bajnok csapat tagja: Ambrusz Árpád, Andorka Péter, Erdélyi Miklós, Minczér Tibor, Szilágyi Norbert, Zabos Attila.
Andorka Péter – a Haladás színeiben- kétszeres gólkirály a másodosztályban (2006-2007, 2007-2008, két év alatt 54 gól). A tervek szerint, a csatársor másik tagja az a Bajzát Péter lehet, aki kétszer (2006-2007/18, 2008-2009/20) az élvonalban lett gólkirály. Egyébként még Egerben, tizenhétévesen vagy féltucatszor már ő is szerepelt az NB II-ben.





