szpari.hu

Nyíregyháza Spartacus Football Club

web szpari.hu

szpari.hu Hírek

Kitűnő csapatszellem
A Szpari jól kezdte a bajnokságot, de a két győzelem miatt még nem „szálltak” el a játékosok. A meccsek után nincsenek ünneplések, de hétközben gyakran vannak együtt közös rendezvényeken. A sok munka mellett egyre jobban összekovácsolódik a gárda, így a jó csapatszellem is segíti a Szparit a nehéz pillanatokban.

A Nyíregyháza Spartacus bajnoki rajtja eddig kiválóra sikeredett. Soha rosszabbat. A csapat vezetői és szakvezetése is elégedett az eddigi teljesítménnyel, a focisták motiváltságával. Most úgy látszik, hogy sikerült profi szellemű, a következő tétmeccsre koncentráló keretet összekovácsolni.
A két Szpari csatár is láthatóan sokkal jobb formában kezdte az idényt, mint amit tavasszal mutattak. Sztipánovics Barnabás két meccsen három gólt lőtt. A kiváló csatárt a formajavulás okairól is faggattuk.
– Ősszel több meccsen is nagyszerűen együttműködtetek Rolival a vendégek kapuja előtt, tavaszra ez megváltozott. Az együttműködésetek és a gólképességetek is romlott. Most ismét jó formát mutattok. Mi ennek az oka?
– Tavasszal nem csak mi ketten, de az egész csapat sem volt igazán formában. Most sokat dolgoztunk a felkészülés alatt, hogy változtassunk ezen, és az első két meccsen sikerült, de még rengeteg találkozó van előttünk. A csapatszellem is sokkal jobb, mint tavasszal, az edzéseken is jobb a hangulat. Ezentúl hétközben közös esti sütéseket, főzéseket is rendezünk.
– A csapat célja a feljutás, de megkerülhetetlen kérdés, mit lehet kezdeni ezzel a céllal, ha ebben a csoportban van a Fradi is?
– Nekünk mindig a következő meccsünkre kell figyelni és nem a Fradira. Amúgy a Fradinak szokni kell még ezt a légkört, hisz sosem volt NB II-es – mosolyodik el Sztipi – ráadásul mindenütt kétszeres erőbedobással küzdenek majd ellenük. Nekünk azzal kell foglalkozni, hogy minél jobban szerepeljünk, és akkor az első helysem elérhetetlen.
Sztipi láthatóan és hallhatóan a pályán is véleményformáló játékos. Hogy mit mond olyankor a társainak, azt nem akarja elárulni.
Megjegyezzük neki: – legutóbb az is hallható volt a lelátón, hogy hangosan bíztattad Lipit egy rosszul sikerült lövés után.
Erre, aztán azonnal érkezik a válasz, egy nagy nevetéssel együtt:
– Igen, persze, bíztatni is kell a fiatalokat! A szurkolók is kedvelik. Sztipánovics és társai nagy örömmel konstatálták, Mastiffs negyven fős csoportja Kecskemétre elutazott, és bíztatta őket.

További hírek:
Információ:

NBII Keleti Csoport 2010/2011-es idény


Nice Szépségverseny


Hírportálok